De mégse ilyen borús hangulatban köszönjünk el hősünktől. Nem, nem lehet még itt, és nem lehet ilyen szomorkás a búcsúzás, és az ellentmondásos hős szerencsére nem is ilyen dicstelenül tűnt el végleg a Krónikás látóköréből. Nem. Még egy utolsó jutalomjáték ki-jutott a Krónikásnak, Békésszentandráson.
Jó négy évvel azután, hogy a Ravasz, Supka, Papp-féle brigád kiesett az NB II-ből, én már javában egyetemre (és ha a kecskeméti csapat sorsolása lehetővé tette, akkor SZEOL-DÉLÉP meccsekre) jártam, miközben a homokvárosban a meccslátogató társadalom újra lázban égett, hiszen javában tombolt a Czéh Laci, Tóth Csaba korszak.
Az első egyetemi tanév után, nyáron Elzával, akivel az egyetem első évében sikerült heves és rámenős udvarlás után összejönni, (ő nem volt teljesen biztos a dologban, mármint a Szécsi Pali féle „két összeillő ember” tézis fennállásában, de én végül szívós, és elveszett labdát nem ismerő játékkal végülis kibrusztoltam a partnerként való megmérettetést) elindultunk egy szokatlan biciklitúrára. Elzáért én a világ végére is elmentem volna, és szó szerint el is mentem, hiszen lám, éppen édes-kettesben indulunk népzenei táborba, Nagykállóba, lévén ő él-hal a táncházért, imádja a néptáncot járni is, nézni is, és a dalokat olyan – rock zenét kedvelő fül számára – természetellenesen kitekert hangon kántálni is. De ha ő pécsi, én meg kecskeméti, akkor hogy a csudában kerülünk mi Békésszentandrásra? Nos, az eredeti terv az volt, hogy elindulunk Kecskemétről biciklivel, így kötve össze a kellemetlent a haszontalannal, tehát az Elza számára baljós árnyként fenyegető, csupa rizikó biciklitúrát a részemről nem kevésbé gyanakodva és fenn-tartásokkal várt népzenei táborral.
(A táncház tábortól azért tartottam, mert nem tudtam, hogy mire számítsak ott. És joggal tartottam tő-le, mert értek is nagy meglepetések. Egyebek mellett hogy noha a töltött káposzta olyanugyan, mint nálunk, a töltés is hasonló méretű, (vannak régiók, ahol épphogy eléri egy gombfocijátékos méretét,) abban az anyag is hasonló mennyiségű és összetételű, mint otthon, csakhogy paradicsomszószban úsztatják, ahogy mi a töltött paprikát. Aztán megtanultam, hogy a Piros arany ártalmas az egészségre, mert nátriumbenzoátot tartalmaz. A gyors és meggyőző érvelés előtt különösebb ellenvetés nélkül meghajoltam, ám lelkes lokálpatrióta lévén azóta is rendíthetetlenül vásárolom a nátriumbenzoátot alkalmazó kecskeméti cég termékeit. Aztán még arra is rá kellett döbbennem, hogy bizony a rock zenével beoltott ember egy fél liter pálinka hatása alatt előbb képes illusztris fő-városi mexikói vendéglőben rendezett karaoke partin holt részegen a Born to be Wild-ot előadni, - megtörtént – mint tíz napos táncház tábor alatt csak egyszer is beállni a körbe, népi táncolni – nem történt meg.)
Egyszóval a parton fekszünk, Békésszentandráson. Akkor még nem tudtuk, hogy Elza másnapra végleg – és nem kényeskedésből - kidől a szokatlan távolsági bringázástól, ami miatt lefújjuk a program túra részét, és inkább betekerünk a nyolc kilométerre levő Szarvasra, ott a vasútállomáson bringát vonatra föl, és irány Debrecen, onnan Nyíregyháza, ahol éjjel félegy tájban fogunk majd a vonatról leszállni, és egy óra után fogunk a Nyírség fővárosából Nagykálló irányába kitekerni, majd holt fáradtan egy útszéli gyümölcsösbe behúzódni, és ott sátorverés nélkül, hálózsákba bújva, a sátrat takaró gyanánt magunkra terítve, aludni. (Csalódott moraj.)
De most még csak a békésszentandrási strandon vagyunk, amely a híd másik oldalán horgásztóként is funkcionál. Megy a lassú fürdőzgetés, családias a hangulat, krónikásban kezd elhatalmasodni a szerelem érzete mellett a vágy is, amikor egyszer csak délben, miközben valami egészen valószínűtlen szögben zuhantak ránk a nap sugarai, - Afrikában, ott is az Egyenlítő táján tudom így elképzelni, ahol délben nincs is árnyék -, szóval abban az irdatlan kánikulában, a strandtól egy átlagosnál nagyobb bedobásnyi távolságra egyszer csak megállt egy busz. Egy focipálya mellett egyébként, de Krónikás a pokoli, embertelen hőség miatt még csak véletlenül sem asszociált a buszról a futballpályára. Tévedett. Ugyanis mire felocsúdott, már kászálódtak is sorjában le a piros fekete szerelésben utazó játékosok. (Nyilván az edzőpálya infrastruktúrájában fennálló hiányosságok miatt döntöttek úgy, hogy nem civilben jönnek, hanem jobb lesz már az otthoni öltözőben beöltözni.) Krónikás a látvány okozta döbbenetéből még fel sem ocsúdott, amikor egyszer csak egy tisztásról kocogva befordult egy másik brigád, szintén szerelésben és stoplis csukában, és mire Krónikás ínyenc módra csettintve elkönyvelte volna magában, hogy ejha, finom kis edző-meccset lesz alkalmunk figyelemmel kísérni a döglesztő hőségben, legalábbis amíg el nem ájulunk, akkor jött a minden eddigit űberelő döbbenet: a buszról legutolsó-ként szállt le egy, az energiájával szemmel láthatóan takarékoskodó, ismerős figura, akit a szurkoló akkor is felismerne, ha netán csak pantomim művész által mozgatott papírmaséból képzett fekete sziluettjét látná fehér falon. Alacsony termet, szolid rocker haj, enyhén ikszbe hajló lábak, igen, ő volt az, Ravasz Laci lépkedett stoplisban a többiek mögött. Hogy hány éves volt Kecskeméten, és ebből következően ott a strand mellett pontosan milyen életkorban járhatott, azt nem tudtam, de valószínű, hogy a piros-feketék közt némelyik a fia is lehetett volna már. Krónikás, miután a legelső sokkból magához tért, kedvtelve elnézegette az élet váratlan ajándékaként ölébe hullott mérkőzést, és elégedetten konstatálta, hogy az emlékezet nem hazudik, hogy csak látszólag túloz, és a Ravasz Lacival kapcsolatos, szegedi kocsmák asztalai mellett liter borok után előkerülő anekdotikus formában előadott történetei mindegyike igenis úgy igaz, ahogy el-hangzott.
Krónikást a sors még azzal is megajándékozta, hogy – tudom, aki e sorokat olvassa, vagyis te, nyájas olvasóm, ezt már vonakodsz elhinni, hiszen túl szép, hogy igaz legyen, pedig az - a piros fekete brigád kapott egy tizenegyest, és Ravasz Laci ugyanolyan lezseren és magabiztos magától értetődőséggel értékesített büntetővel lépett le Krónikás életének színpadáról, amilyen határozottsággal aztán Elza adta ki később az útját, népzenei táncház táborban tanúsított hősies helytállás ide vagy oda.
Arról már nincs hírem, hogy Ravasz Lacival azóta mi lett. Dacos lelkületét és a sztár - mert nekem az volt, szerintem Kecskeméten ő is annak tekintette magát - focisták életútját ismerve bőven benne van a pakliban, hogy valahol Békés megyében, talán éppen Békésen, ahonnan tudomásom szerint származik, „én nem szeretem a bort, azért pusztítom” alapon agysejtjeinek intenzív kiirtásába kezdett. A korábbi asztaltársaságait bizonyára rég elvadította maga mellől, nem utolsósorban azzal, hogy a heveny alkoholizálás közben góljainak száma, a felemlegetett szabadrúgások kaputól való távolsága lassan, de biztosan nőtt, pedig a rúgótechnikájának ivócimborák előtt való magasztalása a játékát nem ismerőnek még akkor is vastagon túlzásnak tűnhet, ha az igazat írja le, nem csak a valódit. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy semmi nem így alakult, hogy Ravasz Laci példás családapaként (vagy akár nagyapaként, hiszen azóta – bármily hihetetlen – mégiscsak elröppent egy huszonötös) éli az életét egy szép nagy kertes házban, néha idézi csak fel a régi szép időket, ez esetben természetesen ehelyt is elnézést kérek tőle az általam felfestett züllöttebb verzióért. Hogy utóbbi, tehát a kertes házas alternatíva is benne van a pakliban, arra az utal, hogy azon a bizonyos békésszentandrási strand melletti felkészülési mérkőzésen ő azért – általam ismert előéletére rácáfolva - mégis csak „a” nagy öregként viselkedett. Néha rászólt a csapattárs kissrácokra, hogy „Most lépj ki!”, meg hogy „Rúgd már el, ne pöcsölj!”, meg „Lépj oda neki!”, „Mit csinálsz, tee!”, Úgy is vaaan!”, tehát átérezte, és elfogadta a sokat látott öreg halra kiosztott szerepet. Kecskeméten viszont még csak egy volt a többi zsoldos közül, talán ezért is volt az embernek az a benyomása a nézőtéren, hogy a Lacit valójában abszolúte hidegen hagyja ez a felhajtás, hogy a legszívesebben itt hagyná az egészet a fenébe, hogy neki ez csak púp a hátán, ám mivel a családot el kell tartani, ezért muszájból mégiscsak elfut meccsenként kétszer, és beíveli a szélről a tizenegyes pont tájékára a forintos labdát.
